Jelen és múlt: sajtó/szabadság, civil aktivizmus és találkozási pont.
A Palotanegyed egyik hangulatos, főleg a fiatalok által kedvelt tere. 1911 óta viseli Mikszáth Kálmán nevét. Kedveltek a tavasztól őszig tartó időszakban szabadtéri teraszai, éttermei, kávézói, s a Krúdy Gyula utca multikulturális üzletei.
Itt üzemelt 1989-1995 között a kultikus emlékű “Tilos az Á” klub, mely a rendszerváltás időszakának liberális szellemiségű underground szórakozóhelye volt. Németh Vladimir, Vova hozta létre, s ezzel a Mikszáth Kálmán teret a XX. századi egyetemes kultúra jeles helyszínévé, illetve a rendszerváltásra készülődő Magyarország fiataljainak első legális találkahelyévé tette. Itt ünnepelték az orosz kivonulást Frank Zappával, itt indult be kalózadóként a Tilos Rádió. Halász Péter idehozta Jean-Michel Verret-t, aki diavetítők segítségével New York-i utcaképet festett a földszinti terem hátfalára. Számos, ma is jelentős előadó indult innen: Kispál és a Borz, Korai Öröm, DJ Palotai, Quimby, Soma, Tereskova, TÁP Színház, Vajdai Vilmos, Szabó Győző… stb. Persze mindez zavarta a polgári utcaképet. Támadások érték a helyet, a rendőrség többször razziázott, majd 1995-ben hatóságilag bezárták. Ezzel együtt, az innen indult művészek és mi is gazdagabbak lettünk, hogy volt egy hely és egy ember, aki itt szabadon mert gondolkodni.
Helyén ma Zappa Caffe néven bár működik, s benne a New York-i utcakép megcsodálható.
A gondolatok szemtelenek, és nem engedik magoknak azt mondani: “Takarodjatok innen!”
– Mikszáth
Szabad gondolkodó volt Mikszáth Kálmán (1847-1910) is. Szobra a téren található (alkotója: Kocsis András; 1960).
Mikszáth jogász, író országgyűlési képviselő volt. 1896-ban a Budapesti Újságírók Egyesülete elnökévé választotta. Az egyesület fő célja a sajtószabadság védelme, az újságírók munkáját segítő jogi környezet kialakítása volt. Alapítója volt az Országos Hírlapnak. Képviselősége alatti tapasztalatait Országgyűlési karczolatok címmel adta közre. Érzékenyen reagált a közéletre, annak visszásságaira. Gazdag írói munkásságán keresztül remek portrékat írt a korabeli közszereplőkről, humorral rajzolt körképet a társadalomról. Tudósításai a demokrácia, a közélet tisztasága érdekében íródtak.
Kérdések: Mit veszel észre, hol találhatók ma a szabadon gondolkodó közéleti szereplők?
Pihenőhelyek: A tér kávézói, sörözői.