Türr István

Türr István (1825-1908), szabadsághősből békeharcos
Bronz emléktábláját Kisfaludi Strobl Zsigmond készítette, és 1929-ben állíttatták fel.

Eredeti nevén Thier István az iskolapadot nem sokáig koptatta. Előbb lakatosinasnak állt, majd volt molnárinas és kőművessegéd. Önként jelentkezett katonának, amit második kérésére fogadtak el. Radeczky seregében az ekkor már Türr nevet viselő katonát hadnagyi rangba emelték, és Olaszországba helyezték. Itt részt vett a Piemont elleni harcokban és a kegyetlen milánói megtorlásban. Ennek hatására megszökött a császári seregből, és a piemontiakhoz állt át. A későbbiekben katonai pályafutása során kitartott a Monarchia ellen és a forradalom, a függetlenség mellett. A magyar szabadságharc leverése után Európa több országában is élt, s kereste az alkalmat a forradalmi vállalkozásokra.
Vakmerő katona és kalandos természetű összeesküvőként kiváló képességekkel bírt. Bánni tudott az emberekkel. Idővel olaszul, franciául, németül és angolul is beszélt, írt, tárgyalt. Túlélt börtönt, s megúszta kivégzését is.
Magas katonai tisztségig vitte. Volt Nápoly kormányzója és Viktor Emánuel szárnysegédje. Kényes diplomáciai ügyek elintézését bízták rá. Az általános amnesztia után tért vissza Magyarországra.

Ezt követően mint korszerű vízhasznosítót ismerhetjük meg. Vízi utak, csatornák és öntözőtelepek építését szorgalmazta. Tevékeny részese volt a Ferenc-, a Panama- és a Korinthoszi-csatorna építésének is. Sokat tett a hazai felnőttoktatásért is. Megalapította a központi népnevelési kört. A „Corvin Mátyás, az igazságoshoz” szabadkőműves páholy főmestere is volt.

“Olyan könnyen veszi be a szíveket, mint hajdan Palermót.”
– Jókai

Élete utolsó szakaszában a béke elkötelezett hívévé vált. Nemzetközi tekintélyét és remek kapcsolatait a világbéke szolgálatába tudta állítani. Sokat fáradozott a francia, olasz és osztrák–magyar szövetség létrehozásán. A Magyar Szent Korona Országai Béke Egyesületében (székhelye a közeli Dorottya Palotában volt – V. kerület, Dorottya utca 6.) aktív választmányi tag volt. 1896-ban a Budapesten tartott VII. Nemzetközi Békekongresszus elnöke volt. Francia- és Olaszország békemozgalmában is részt vállalt. Élére állt a magyar kulturális és gazdasági mozgalmaknak, írt és alkotott a magyar gazdaság fejlődése érdekében.

Kérdések: Mit gondolsz erről az emberi életútról?
Mit gondolsz, miért ezt az utcát nevezték el róla?

Pihenőhely: Duna korzó, Vigadó tér, Vörösmarty tér padjai, éttermei.

[:en]
Public transport
M1 Vörösmarty tér
M2 Deák Ferenc tér
Tram 2 Vigadó tér
Time to the next peace trail station
14 minutes
[:hu]

Tömegközlekedés
M1 Vörösmarty tér
M2 Deák Ferenc tér
2-es villamos Vigadó tér
Menetidő a következő békeséta-állomásig
14 perc

 

[:]